A Terror házánál van egy felirat: "Bár a bűnösöknek megbocsátunk, a múltat nem feledjük."

De hallottam erről ilyet is: "Megértem, hogy miért tette, de nem bocsátok meg."

Akkor most hogy is van ez? Hogy lehet bűnhődni? A jóvátétel nem segít? Lehet-e egyáltalán jóvátételt nyújtani? Lehet-e egyáltalán megbocsátani? Bizonyos bűnök esetében nem valószínű. Azt mondják, hogy magunkért, a magunk lelki békéjért bocsássunk meg, nem a bűnös kedvéért. És ha nem megy? Akkor nem megy. Marad a düh, a harag, a gyűlölet, a mély felháborodás, az engesztelenség. De ezek is segíthetnek feldolgozni a múltbéli traumákat. Nem biztos, hogy szükség van olyan mértékű jóságra és nagyvonalúságra, ami a bűnös feloldozásához vezet. Egyedül maga a bűnös adhat némi enyhülést. Bár a puszta bocsánatkérés nyilván nem elég, főleg akkor nem, ha csak formális és nem teljesen őszinte. Az "áldozat" ezt mindig érzi, melyikről van is szó.

Bocsáss meg! – kéri sokszor az elkövető. De miért fontos ez neki? Mert mardossa a bűntudat? Vagy egyszerűen nem tud élni mások haragjával, felháborodásával. (Kivéve a pszichopatákat, akik nem éreznek semmit.) Ő is csak az elfogadásra, ne adj Isten, szeretetre vágyik. Választhatja az önbüntetést is, ahogy sokan meg is teszik. Nehéz. Senkit nem merek megbocsátásra buzdítani. Talán csak valamiféle megértésre.