Vannak emberek, akik (látszólag) kiválóan kommunikálnak, ömlik belőlük a szó és az érvelés – megállíthatatlanul. Egyikük olyan, hogy csak mondja, mondja, de éppen a lényegre nem jön rá a hallgatója, vajon az adott témában igent vagy nemet akar mondani. Mert bizony az illető – talán valamiféle következményektől tartva – nem mer egy adott kérdésben nyíltan állást foglalni. És valójában kifacsarja a nyelvet. A másik típusnak is jó a beszélőkéje, lehengerlő a stílusa, gazdag az érvrendszere, de esze ágában sincs a másikat meghallgatni, vagy a másik mondandóját figyelembe venni. A harmadik is jól beszél, és persze sokat, nem hagyja szóhoz jutni a másikat, de igazában semmi fontos és elfogadható érvet nem mond a döntése mellett. Akár mondhatna annyit: "csak". Mindegyik típussal találkoztam már, különben is eléggé hasonlóak egymáshoz. Nagy az egójuk. A hallgatójuk néha megpróbál közbeszólni – többnyire sikertelenül. Okos, de idegesítő figurák. A nyelv és a beszéd kölcsönös kommunikációra való (kivéve talán egy előadónak), de ők nem arra használják.

Olykor lopok másoktól. Nem tudom, ki mondta először, de nagyon egyetértek vele: "Isten óvjon attól, hogy teljesüljenek a vágyaid."

Ne foglalkozz a tehetségeddel, illetve annak mértékével! Egyszerűen tedd a dolgod a legjobb tudásod szerint. 

Régi kérdés: válhatnak-e szeretők egymás jó barátaivá a szakítás után. Válaszom: igen, de csak egy feltétellel. Ha már egyiküknek se fáj a szerelmi kapcsolatuk véget érte. Még jobb, ha mindkettőnek van kielégítő új kapcsolata.

Ha elhagynak, az fáj, persze akkor, ha te nem szeretnéd. Utána lehet dühöngeni, hogy hogy tehette, és pont így? Rosszkor, bunkó módon, rossz helyszínen, levélben, SMS-ben stb. Elárulom: nem lehet jól elhagyni valakit, ha a másik ezt nem akarja. A feje tetejére állhat, lehet akármilyen tapintatos, lehet gyors, vagy halogathatja, ezt a műfajt nem lehet jól csinálni a legjobb szándékkal sem. Fogadd ezt el! Vagy dühöng kedved szerint, hátha az segít. Nem fog. 

Próbáld mindig, minden helyzetben megőrizni a méltóságodat és a büszkeségedet. Ha sírnod kell, zokogj a megaláztatás, a veszteség után – egyedül. A fájdalomhoz senkinek nincs köze, főleg annak nem, aki okozta. na jó, a legjobb barátod/barátnőd vállán kisírhatod magad, vagy panaszkodhatsz a terapeutádnak, ha van.

A döntéseknek mindig vannak kockázatai. Lehet, hogy rosszul döntünk. De a legrosszabb mégis az, ha nem döntünk sehogy. Az gyávaság. Így vagy úgy, de hozzunk döntéseket.

A tehetetlenség szót egy negatív konnotáció övezi. Pedig a be- és felismerése óriási segítséget adhat. Ha elfogadom, hogy tehetetlen vagyok minden más ember tetteivel, tulajdonságaival, vágyaival szemben, máris könnyebb az életem. Egy valamivel kapcsolatban nem vagyok tehetetlen: saját magammal szemben. Én magam tudok változtatni, változni – még ha sokszor külső segítséggel is. Ez a külső segítség lehet a hit, lehet egy terapeuta vagy egy önsegítő csoport. Másik éljék az életüket úgy, ahogy akarják. Az ő dolguk. Nincs befolyásom senkire és semmire, kivéve magamat. Felejtsem el, hogy megmentsek másokat. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos helyzetben ne segíthetnék nekik. Főleg ha ők kérik.

Foglalkozz magaddal. És ez nem önzés és egocentrikusság.

Ne akard, ne várd, hogy mindenki szeressen. Ha van két-három igaz barátod, légy boldog és elégedett vele. Sokan ennyit se mondhatnak magukénak. Olykor érzed, hogy utálnak, vagy kifejezetten ellenszenves vagy valakinek. Ez mindenkinek rosszulesik. De lehet, hogy a lényed emlékezteti valakire az illetőt, akitől sok rosszat kapott. Értsd meg, és ne törődj a továbbiakban vele.